"Bebizonyítjuk, hogy a zenés verselés nem csupán értelmiségi nyafogás!"
KISS BARNA legversesebb zenekara, mely Petőfi Sándor, Weöres Sándor és Francois Villon megzenésített verseit, valamint saját dalait adja elő.
A VILLON TRIÓ Kiss Barna klasszikus értelemben vett szerelemzenekara, melyben minden alkalommal kompromisszumok nélkül muzsikál kiváló tehetségű
zenész barátaival. A VILLON TRIÓ egy olyan "rugalmas felállású" formáció, melybe korncertől-koncertre új és régi zenészek kapcsolódnak be.
FONTOSABB ESEMÉNYEK (a többiről a VILLON TRIÓ könyvben írunk majd)
2010-ben megjelent a VILLON TRIÓ
első CD lemeze 10 000 (!) példányban.
2011-ben űjabb VILLON TRIÓ album készült Szabó Attila (Csík Zenekar)
közreműködésével.
2012-ben 36.7 százalékkal a VILLON TRIÓ MEGNYERTE az Illés
zenekar feldolgozás versenyének közönségszavazását, s ugyanezen a nyáron a Hegyalja Fesztivál nagyszínpados versenyét is.
2013-ban PRESSER GÁBOR a VILLON TRIÓ-t
kérte fel a Vígszínház POPFESZTIVÁL40 darabjába zenekarként.
2013-ban PRESSER GÁBOR a VILLON TRIÓ-t
utcazenekarnak választotta az alsőörsi LGT Fesztiválra, majd az utcazenészeket még a Nagyszínpadra is felhívta közös zenélésre az LGT-vel.
2014-ben a VILLON TRIÓ nagyszabásű ERDÉLYI TURNÉN
mutatta be új, "Sándor-Sándor" műsorát, nyáron a VILLON TÁBOR-ban Alapi Istvánnal (EDDA Művek) adott közös koncertet, majd elkészítette Karácsonyra Kiss Barna "Ilyen a Szerelem" című albumát. A csapat
az albumon Makó Péterrel (CSÍK ZENEKAR), Ferenczi Györggyel
(RACKA JAM), Kárpáti Dódival (QUIMBY),
Varga Liviussal (QUIMBY) éa Török Ádámmal (MINI) együtt muzsikál.
2015-ben a VILLON TRIÓ lemezbemutató ERDÉLYI TURNÉRA
indult.
2016-ban a VILLON TRIÓ KÍNÁBAN turnézott,
nyáron a zenekar tagjai 10 órás koncertet adtak Zamárdiban, a VILLON TÁBOR-ban, majd Karácsonyra elkészítették Kiss Barna "Minden valahol" című albumát.
2017-ben a VILLON TRIÓ és PRESSER GÁBOR közösen zenéltek a Nemzeti Színház színpadán
a Fogyatékos Emberek Világnapján, s ugyanebben az évben készült el a Presser Gábor által
megálmodott Dallamos Villamos rendezvény hivatalos videóklipje, melyet szintén a VILLON TRIÓ-val készítettek a szervezők.
2018-ban a VILLON TRIÓ és PRESSER GÁBOR közösen léptek az ARÉNA színpadára Böjte Csaba
alapítványának 25 éves jubileumi előadásán.
2019-ben a VILLON TRIÓ a BUDAPEST ARÉNÁBAN
lépett fel Nick Vujicic turnéjának keretében, valamint az 5 telt házas sportcsarnokos turné összes állomásán.
2020-ban a VILLON TRIÓ Benkő Lacival (OMEGA)
közösen lépett fel a NEMADOMFEL Akvárium klubos nagykoncertjén.
2021-ben a VILLON TRIÓ, Alapi István (EDDA Művek), Gerendás Dani (Presser zenekar)
és Pfeifer Melany közreműködésével készült el Kiss Barna új albuma, 5 év kihagyás után.
2022-ben a Rajtad Áll Alapítvány szervezésében a VILLON TRIÓ csapata Böjte Csaba
gyermekeivel készített közös albumot, valamint "ÉLET A FÖLDÖN" címmel videóklippet.
2023-ban a Rajtad Áll Alapítvány "NAGYI KLUB" rendezvénysorozatának meghívott zenekara volt a VILLON TRIÓ az ország több pontján. Összefoglaló VIDEÓ ITT.
2023. május 3. és 2023. május 8. között a VILLON TRIÓ 8 állomásos Erdélyi Turné
keretében mutatja be "PETŐFI200" műsorát a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.